Nem sikerült kihúzni, hiába védekeztünk foggal-körömmel, kikaptunk Luxemburgban is. És még olcsón megúsztuk, hogy csak eggyel.

Szélesi Zoltán ideiglenes kapitányként Luxemburgban mutatkozott be, és nem fogja az unokáinak mutogatni a meccs felvételét. Pedig hálás ellenfél, hiszen eddig tízből tízszer nyertünk ellenünk. Most egy végtelenül alacsony színvonalú meccsen Aurélien Joachim a 15. percben egy megalázó Zidane-csel után szerzett vezetést, a hazaiaknak.

Három perc múlva a válogatottba visszatérő Nemanja Nikolics egyenlített fejjel, az ő szereplése az egyetlen pozitívum.

A második félidő viszont egy Lovrencsics-kiállítással kezdődött, onnantól meg próbáltuk őrizni a döntetlen. Nem sikerült, a 84. percben Martins befejelte a győztes gólt.

Az andorrai vereség után kikaptunk Luxemburgban is, és tulajdonképpen az egygólos vereség ajándék, annyival jobb volt a hazai csapat, a második félidőben még kapura se sikerült lőnünk.

2017 a Nagy Magyar Futballégések éve.

Lesz dolga bőven Leekensnek.

Luxemburg–Magyarország 2–1

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.