A magyar válogatott győzelemmel kezdte az évet, és egyúttal a felkészülést az Európa-bajnokságra. De azért a kapitány nem volt maradéktalanul elégedett.

Az 1–0-s győzelem utáni gyorsértékelésnél Marco Rossi kiemelte, hogy

Inkább vagyunk elégedettek az eredménnyel, mint a teljesítménnyel. Még akkor is, ha voltak jó pillanataink, azt gondolom, hogy bizonyos helyzetekben túlságosan is szenvedtünk.

Hozzátette, hogy egy kicsit hiányzott ma az, hogy a megfelelő döntést hozzák a végén, hogy a megfelelő passzt adják. Jobban is teljesíthettek volna elöl.

Nem a mai volt a legjobb napunk, hogy őszinte legyek, ami a támadókat illeti, de azért voltak jó dolgaink is. Ez egy kiegyenlített találkozó volt, amin a döntetlen igazságosabb lett volna.

Dibusz nagyon jól teljesített egy teljes éven keresztül, ma viszont Gulácsi tökéletes volt. Mi lesz az Eb-n?

„Hogy mit kellene tennem? Minden alkalommal kellene kő-papír-ollóznom, mint volt az a büntetős játékunk nemrég a pályán.

Két topkapusunk van, hogyha ugyanez lenne a helyzet minden egyes további pozícióban, akkor valószínűleg ott lennénk az első tíz között a világranglistán.

Úgyhogy örülnünk kell annak, hogy ez a fajta lehetőség fennáll.

Azt is elmondta, hogy Schäfer és Gulácsi remekül tértek vissza, és Dárdai is debütált.

Gratulálok természetesen Dárdai Mártonnak a bemutatkozásához. Jól beilleszkedett, mondhatnám úgy is, hogy jól fogadták. Remek hozzáállással és személyiséggel érkezett. A védelem akkor hatékony, ha automatizmusok működnek a megszokás szintjén. Ő ebben nagyszerűen helytállt. Abban reménykedem, hogy a következő mérkőzésen lesz lehetőségem másoknak is megadni azt a lehetőséget, hogy bemutatkozzanak a válogatottban, meglátjuk majd.

A törökök legyőzése után már csak az Aranycsapat áll jobban a Rossi-gárdánál

A magyar labdarúgó-válogatott idei első meccse, Törökország ellen már az Európa-bajnoki felkészülés jegyében zajlott. De tétje is volt.

(Fotó: MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés