A korábbi edző, Dejan Stankovic ragaszkodik a brazilhoz.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A TNS elleni Bajnokok Ligája-selejtezőmeccsen kezdőként lépett pályára Marquinhos, a brazil adott egy gólpasszt, majd tizenegyesből maga is gólt szerzett. Ekkor lehetetett sejteni, hogy valami van a levegőben, mivel Márki, ahogy a fradisták hívják nagyon el akarta rúgni a büntetőt, majd pedig a mezét meghatódva mutogatta a nézőknek.

Az új Fradi-edző: A célunk nem a mai mérkőzés, hanem a BL-selejtezők sikeres teljesítése

A Fradi ötgólos győzelemmel rajtol a BL-ben, alighanem az első meccsen eldöntötte a selejtezős párharcot. Persze Pascal Jansen nem így véli.

Úgy tűnt, búcsúzik, most pedig ez megerősítést nyert. Orosz sajtóhírek szerint eddig a Lokomotiv Moszkva tűnt a célállomásnak, akik először 2,8, majd pedig már négymillió eurót ajánlottak Marquinhosért. A Csempionat tudomása szerint viszont a Szpartak Moszkva beelőzheti a városi riválist, mivel Dejan Stankovic meggyőzte korábbi játékosát, hogy ne a Lokomotivhoz igazoljon.

A Szpartak ötmillió eurót fizetne, amit már a Ferencváros is elfogadhat.

A Sportal által közölt hírt az Üllői129 is megerősítette, így alighanem távozik Marquinhos, és egyben az NB I legdrágábban eladott játékosa lehet. Az eddigi rekordot Muhamed Besic tartja 4,8 millió euróval, őt szintén a Fradi adta el.

A 24 éves Marquinhos az előző szezonban a Ferencváros színeiben 48 mérkőzést játszott az összes sorozatot figyelembe véve, ezeken hét gólt és 10 gólpasszt jegyzett.

Mutatjuk a Fradi öt BL-gólját

A Ferencváros megerőltetés nélkül legyőzte a walesi bajnokot a BL-selejtező 2. fordulóban. Mutatjuk az összes gólt.

Ötgólos győzelemmel kezdte a BL-t a Fradi

A magyar bajnok az első meccsen eldöntötte a BL-selejtezős párharcot.

(Fotó: fradi.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
24% Extra sok folyadék=sör
24% Extra sok folyadék=nem sör
18% Klíma egész nap
34% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról