Mathieu Valbuena gyakorlatilag Karim Benzema ellen vallott. Nagy a baj.

A sztori röviden: készült egy szexvideó Valbuenáról és barátnőjéről, amit Karim Benzema, Djibril Cissé és egy közeli barát megszerzett, majd annak nyilvánosságra hozatalával zsarolták meg a Lyon középpályását, 150 ezer euróról volt szó amúgy. Ő meg a rendőrséghez fordult, Benzemát meg letartóztatták.

És akkor most Valbuena is megszólalt, először az ügyben, és végre elmondta a magáét, hogy Benzema nem volt tisztelettudó, de nem is volt erőszakos vele, még csak a lóvéról sem beszélt, viszont feltűnően ragaszkodott ahhoz, hogy találkozzon a zsarolókkal. Viszont ő nem nagyon vette be, hogy azért akarnak összefutni vele, hogy megsemmisítsék a videót.

Aztán amikor ügy lett ebből az egészből, a Real-csatár bepánikolt és könyörgött egy sort: "tagadnunk kell ezt az egészet, ez nagyon gáz. Lányom van, meg minden" – vagyis bevallotta.

Hát az lett a vége ugye, hogy Benzemát egy éjszakára őrizetbe vették, és megvádolták. Habár a csatár csak közvetítő szerepet töltött be, de ha bűnösnek találják, akár öt évet is kaphat.

Valbuena meg hát: "nagyon nagyot csalódtam benne, úgy tűnik, nem is volt annyira őszinte a kapcsolatunk, mint hittem."

(Forrás: BBC, Le Monde)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
27% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés