25 éves ismeretség, két gyerek és öt Aranylabda után elvette Messi Antonellát.

Antonella Roccuzzo az argentínai Rosarióban látta meg a napvilágot 1988-ban, épp ott, ahol újdonsült férje, gyermekeinek apja, a világ koronázottan legjobb focistája, Lionel Messi is. A meseszép barna leány és a ballábas zseni gyerekkoruk óta ismerik egymást, ötévesen találkoztak először, ám csak 2008-ban, húszévesen jött össze Antonella a Barcelona zsenijével, amikor az hazalátogatott az ünnepekre. Négy évvel később pedig megszületett első kisfiuk, Thiago Messi, majd 2015. szeptemberében jött az öcsi, Mateo Messi.

Most pedig össze is házasodtak. Ebből egyszer film lesz.

Antonella nem egy szereplős típus, nem készültek róla fehérneműs divatfotók, sőt, egyetlen magazinban sem jelent még meg, noha gyönyörű, és felettébb csinos is.

Anto egyik legjobb barátnője Fábregas felesége, Daniella Semaan, gyakran lógnak együtt a strandon. És láthatóan hamar visszanyerte a szülés után dögös alakját is.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.