A 2022-es vizes világbajnokságon második aranyérmét szerző Milák Kristóf a 100 pillangón megnyert aranyérmének örült, az idővel azonban annyira nem volt elégedett.

„Borzasztó, szégyen, nagyon rossz”

mondta közvetlenül a világbajnoki címe után az M4 Sportnak Milák Kristóf. Aki persze nem volt elkeseredve, de az időeredménnyel nem volt elégedett:

„Először az időn gondolkodtam el. Szerettem volna nagyon jót úszni, szerettem volna 50 másodperc alatt úszni, de ebben most ennyi volt. Semmi baj, itthon úsztam négyezer ember előtt. Nagyon elégedett vagyok az elmúlt hét nappal, minden egyes pillanatát nagyon élveztem, de nagyon fárasztó is volt.”

Milák 200 pillangón világcsúccsal nyert, majd péntek este 100 pillangón is óriási előnnyel, elsőként ért a célba, de az időeredményével már kevésbé volt elégedett.

Milák Kristóf 100 pillangón is világbajnok lett

Milák Kristóf megszerezte a második aranyérmét a hazai vizes vb-n.

Később azt mondta, nem árulja el, milyen időt szeretett volna úszni, inkább majd bizonyít. Egy másik interjúban a Nemzeti Sportnak úgy fogalmazott, hogy az időeredményt borzasztónak, a versenyzését viszont nagyon jónak értékeli.

Videón a győzelme:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.