Az Európa-konferencialiga megnyerése után érzelmekkel teli interjút adott José Mourinho.

Az AS Roma nyerte az idei szezonban debütáló Európa-konferencialigát, vagyis a harmadik számú európai kupasorozatot, miután a döntőben 1–0-ra legyőzte a Feyenoordot.

Mourinho Romája nyerte az első Európa-konferencialigát

Továbbra sem tud európai kupadöntőt veszíteni José Mourinho.

José Mourinhónak ez volt edzőként az ötödik európai kupadöntője és az ötödik győzelme. Most már azt is elmondhatja magáról, hogy Bajnokok Ligáját, Európa-ligát és Konferencialigát is nyert a csapataival.

A tiranai döntőt követően érzelmes nyilatkozatot adott a portugál, többek között azt is elmondta, hogy marad a Románál:

„Rengeteg gondolat kavarog a fejemben. Ma történelmet kellett írnunk, és mi történelmet írtunk. Lehetnek pletykák, de egészen biztosan maradok, a következő szezonban is a Roma edzője leszek. Most történelmet írtunk, jövőre azonban egy nagyon erős projektet építhetünk azokkal az őszinte és profi emberekkel, akik a klubnál dolgoznak”

nyilatkozta Mourinho.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
16% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés