Lejátszotta az első meccsét az AS Roma José Mourinhóval a kispadon, volt bőven történés a Fiorentina elleni nyitómeccsen.

Mourinho a Romához való igazolása után nem nyilatkozott a felkészülés során, később azt mondta, a munkára, a csapat építésére fókuszáltak. Változások is voltak a farkasoknál, a legnagyobb talán az, hogy Edin Dzeko az Interhez szerződött, helyére érkezett a Chelsea-től Tammy Abraham.

Az angol támadó rögtön kezdett az első fordulóban, a Fiorentina elleni meccsen. A firenzeiek meg már a 17. percben emberhátrányba kerültek, Dragowskit küldte ki a játékvezető. Nem sokkal később a debütáló Abraham gólpasszt adott Henrih Mhitarjánnak. A második félidő elején aztán Zaniolo begyűjtötte a második sárgáját, és amikor már nem volt emberhátrányban a Fiorentina, rögtön egyenlített is Milenkovic góljával. A Roma helyzetkihasználása azonban szinte tökéletes volt, Abraham kiosztott még egy gólpasszt, a 64. percben korábbi csapatának Veretout rúgott gólt. A francia középpályás végül duplázott, a harmadik Roma-gól előtt a csereként beálló Shomurodov adott egy pazar gólpasszt.

Összefoglaló:

José Mourinho tehát tipikus mourinhós focival, de győzelemmel debütált az olasz ligában a Roma kispadján.

Hétvégén történt a topligákban:

Tömegbalhé a francia bajnokságban: Payet-t megdobták, visszadobott, majd a szurkolók berontottak a pályára

Félbe kellett szakítani a Nice és a Marseille bajnokiját, miután a hazai drukkerek berohantak a pályára.

Gareth Bale betalált, a Real Madrid hatgólos meccsen ikszelt

Majdnem két év után rúgott először gólt egy bajnokin a Real Madrid mezében Gareth Bale, de így is botlott Ancelotti csapata.

Koeman: Az ellenfél sokkal jobban félt tőlünk, amikor Messi itt volt

Ezzel nem mondott újat Ronald Koeman, pláne, hogy utóbbi időben már Messivel együtt is egyre kevésbé féltek.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.