Keveset játszik idén a Bolognában, így várható volt egy hasonló hír.

Tavaly alapember volt, idén viszont mindössze négy meccset kapott a bajnokságban, télen pedig jöhet a klubváltás.

A tuttobolognaweb.it azt írja, hogy a magyar középpályást a Brescia nézte ki, az a Brescia, amely a Serie B-ben szerepel.

Az olasz másodosztály komoly játékostemető, Nagy Ádámnak sem lenne igazán jó. Sőt, nagyon rossz lenne. Ráadásul a Brescia még nem is a feljutásért küzd, jelenleg csak 16., de ugyanannyi pontja van, mint a már kieső helyen álló Cesenának.

A portál szerint Ádámnak télen még több posztriválisa lesz a Bolognánál, a Bresciának pedig „álma” megszerezni a játékost.

Csak remélni tudjuk, hogy ez álom is marad, és ha már mennie kell Nagynak, akkor az olasz másodosztálynál kap kedvezőbb ajánlatot is.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.