Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

És nagy szükség lesz rá, hogy elsüssük ezt a remek szóviccet.

„Ádám sérülése jól néz ki, ennek nagyon örülök. Jobban mozog már, javul a bokája. Válogatott meghívót is kapott, azonban a mostani, szombati bajnokin még túl korai lenne a visszatérése.

– ezt Lee Johnson mondta, aki Nagy edzője a Bristolnál, vagyis megbízható forrás. És szerencsére nem is akadályozza, hogy Nagy a válogatottban térjen vissza.

Ádám bokája a QPR elleni bajnokin sérült meg augusztus 17-én, miután rúgott egy remek gólt. Az akkori hírek hat hét kihagyásról szóltak, de a jelek szerint hamarabb felépül.

Ez nekünk jó hír, mert ezek alapján Marco Rossi számolhat vele szeptember 9-én a szlovákok elleni találkozón. Márpedig ő a legfontosabb tagja a válogatottnak, az ő posztján (hatos) nincs is kiemelkedő játékosunk, sőt nagyjából semmilyen. Sigér Dávid került be a keretbe, de ő azért mást szint, és a klubjában is inkább 8-ast játszik.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.