Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az is előfordulhat, hogy műteni kell Nagy bokáját.

Nagy Ádám remekül kezdett a Bristolban, második meccsén rögtön gólt rúgott:

A gólja után nem sokkal azonban megsérült a bokája. Az első hírek arról szóltak, hogy nem súlyos, akár már a Bristol következő, keddi meccsén is pályára léphet, végül ez nem így történt, a Derby ellen a keretbe sem került be.

Lee Johnson, a csapat edzője elmondta,

Ez meg azt jelenti, hogy Nagy szinte biztosan nem játszhat szeptember 9-én a szlovákok elleni Eb-selejtezőn.

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.