Jönnek a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágói. A Real Madrid retteghet egy kicsit.

Bár az első meccs 3–1 lett Madridban, nem volt ez egy tükörsima Real-győzelem, ennek ellenére a kétgólos előny azért eléggé megnyugtató lehet Zinedine Zidanéknak

A Napoli bízhat az idegenben lőtt góljában, ettől függetlenül támadnia kell otthon, ráadásul minimum két gólt kell lőnie, hogy legyen esélye arra, ami eddig még nem sikerült: még soha nem jutott be a legjobb nyolc közé a BL-ben.

A múlt tehát nem mellettük szól, ahogy nagyon az sem, hogy a Real vélhetően a legerősebb összeállításban lép pályára, ugyanis a hétvégi spanyol bajnoki fordulót kihagyó Cristiano Ronaldo, Garteh Bale és Alvaro Morata is a keretben van.

Amiben reménykedhetnek a hazaiak: egyrészt az odavágón is jól játszottak, plusz a bajnokságban is elég jól megy a szekér (a hétvégén például a Roma elleni rangadót húzták be idegenben). Másrészt pedig a Real védelme messze nem stabil ebben az idényben, otthonuktól távol például kifejezetten gyenge: legutóbbi hét idegenbeli meccsen 13 gólt kapott, ami nagyon sok. Ezt pedig kihasználhatja a Marek Hamsík, Lorenzo Insigne, José Callejón, Dries Mertens négyes.

Ha azt kérdezed tőlünk, hogy mire tennénk fel a pénzed, hát erre:

És ha érdekel a BL, akkor miért is nem fogadsz rá? Kéne.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés