A hazai pályán favorit Boston gond nélkül hozta az első meccset.

Bostonban kezdődött el a 2024-es NBA-döntő, a hazai Celtics fogadta a Dallas Mavericks csapatát. A finálé első meccse a vártnál simábban alakult, a Bostonnak volt 35 pontos előnye is, később a Dallas visszajött, a vége azonban sima lett, 107–89-re nyertek a hazaiak. A Boston legjobbja a 20 pontig jutó sérülésből visszatérő és ezúttal a padon kezdő Kristaps Porzingis volt, de mellette Brown is 20 pont fölé jutott.

Jaylen Browné volt a meccs jelenete is, két dallasi védőt is átzsákolt a második negyed elején a bostoni játékos:

Lassítva a zsákolás:

A meccs összefoglalója:

A négy győzelemig tartó párharcot tehát a Celtics vezeti, a döntő második meccsét szintén Bostonban játsszák, magyar idő szerint hétfő hajnalban.

Ez is érdekelhet:

Nincsenek szavak Kyrie Irving cipőjére

A laposföldes zseni egészen hajmeresztő csukában tolja a konferenciadöntőt. Hogy tetszik?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

12 éves Gerrard legendás Chelsea elleni elcsúszása

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni