Visszavette a pályaelőnyt a Denver Nuggets.

Az NBA-döntő első meccsét a favorit Denver Nuggets nyerte, a másodikat azonban idegenben behúzta a Miami Heat, ezzel elvette a pályaelőnyt. Csütörtök hajnalban először játszott egymás ellen a két csapat a Heat otthonában, és most a Denveren volt a sor: a Nuggets visszavette a pályaelőnyt.

A Denver két sztárjának történelmi meccse volt. A kétszeres MVP Nikola Jokic 32 ponttal, 21 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, ő lett az NBA-döntők történetének első játékosa, aki úgy ért el tripla-duplát, hogy legalább 20 lepattanóig és 30 pontig jutott. Jamal Murray is remekelt, 34 ponttal és 10-10 lepattanóval, illetve gólpasszal zárt, vagyis az irányító is tripla-duplával fejezte be a meccset.

Ezzel a két denveri történelmet írt, soha korábban nem fordult elő olyan az NBA-döntőben, hogy két csapattárs tripla-duplát ér el egy meccsen.
A végeredmény egyébként 109–94 lett, a négy győzelemig tartó párharcban 2–1-re vezet a Denver Nuggets.

Összefoglaló:

Ez is érdekelhet:

A Heat nyerte minden idők egyik legizgalmasabb rájátszás-párharcát

Egy sokáig emlékezetes, egészen elképesztő párharc után a Heat jutott be az NBA-döntőbe.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés