Nem, nem elírás a cím. Kawhi Leonardnak egy 1997-es Chevy Tahoe-ja van, közben pedig 94 milliót keres. Nem mellesleg ő az NBA egyik legjobb játékosa jelenleg.

Leonard neve nem biztos, hogy ismerősen cseng azoknak, akik nem követik napi szinten az NBA-t, pedig jelenleg a liga egyik legjobb játékosa. Persze a média számára nem olyan érdekes, mint Curry vagy LeBron James, de 2014-ben az NBA-döntő MVP-je volt, tavaly pedig az év védőjátékosának választották. És idén annak a San Antonio Spursnek a vezére, amely a Golden State Warriors után a liga második legjobb csapata.

Leonard azonban nem az a típus, aki vonzza a figyelmet. A Sports Illustratednek például ezt nyilatkozta: „Nem szeretem magamra vonni a figyelmet, nem szeretek szerepelni. Ha a pályán vagyok, akkor viszont két óra csak tíz percnek tűnik”.

A 25 éves játékos költekezési szokásai sem mindennaposak, legalábbis a többi játékoshoz viszonyítva. Ebben a szezonban 16 millió dollár felett keres, a szerződése értelmében pedig 94 milliót tesz majd zsebre 2020-ig – és ebben nincsenek benne a különböző reklámszerződések. Ennek ellenére Leonard egy 1997-es Chevy Tahoe-t vezet. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem cseréli le egy újabb, drágább verdára, akkor csak lazán annyit mondott, hogy „ki van fizetve, és jól megy”.

Ha ez nem lenne elég, akkor még eláruljuk, hogy a nyarait egy két hálószobás lakásban szokta tölteni. Tehát a lakások terén sem szereti nagyon szórni a pénzét.

A pályán pedig ilyenekre képes:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés