A UFC után második legnagyobb MMA-szerveznek tartott Bellator néhány piszok jó bunyóval fog jönni tavasszal.

A szervezet tegnap jelentette be, hogy idén többek között egy félnehézsúlyú tornát fog megrendezni, amelynek a mezőnye eléggé impresszív. A jelenlegi bajnok Vadim Nemkov mellett a korábbi UFC-bajnok Lyoto Machida, a korábbi kétszeres Bellator-bajnok Ryan Bader, és a korábban UFC-ben versenyző Corey Anderson is fog meccselni.

A kieséses rendszerben zajló torna első fordulójának a csúcsbunyója pedig a Yoel Romero–Anthony Johnson meccs lesz.

Romerót most igazolta le a Bellator a UFC-től, a legnagyobb MMA-szervezetnél volt már címmeccse, de Israel Adesanya és Robert Whittaker ellen is kikapott. Az elmúlt időszakban több vitatható veresége volt, de még mindig nagyon népszerű, igazi KO-gép, aki 43 évesen is a világ élvonalába tartozik.

Ellenfele, Anthony Johnson szintén volt kihívó korábban a UFC-ben, 2017-ben visszavonult, és most a Bellatorban fog visszatérni. Mindkét versenyző igazi KO-gép, Johnson a győzelmei 72 százalékát érte el KO-val, Romero a 85 százalékát.

A Bellator részéről érdekes döntés, hogy már az első körben összehozták ezt a párost, hiszen az egész torna két legnépszerűbb bunyósa fog már az első körben egymás ellen versenyezni. Azt viszont elérik ezzel a döntéssel, hogy már a torna elejétől kezdve lázban tartják az MMA-rajongókat.

A teljes mezőny:

Fotó: Bellator

Anthony Johnson legnagyobb kiütései:

Yoel Romero legnagyobb kiütései:

Szintén MMA:

Az év KO-ja lehet ez a tűpontos és roppant erős repülőtérdes kiütés

Még csak február van, de nem lepődnénk meg, ha ez lenne az év KO-ja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

Fociművészet ebből a kameraállásból a Real Madrid játékosának gyönyörű gólja

További cikkeink a témában