Tippelgettünk, hogyan és mennyire sérült meg. Kiderült, nem az a baj az olimpia egyik legnagyobb sztárjával.

A még mindig csak 24 éves tornász, Simone Biles hiába négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnok, vagyis minden idők legjobbja, ő is csak egy ember, egy fiatal nő. És ő is ezt hangsúlyozta, miután visszalépett a női tornász csapat összetett döntőjétől az első, elrontott ugrása után.

Övé lett a legalacsonyabb pontszám, el is vonult a csapat orvosával egyeztetve, majd kikerült a csapatból. Biles később bekötött lábbal tért vissza, a csapat pedig nélküle fejezte be a versenyt, és nem is sikerült a zsinórban harmadik amerikai arany ebben a számban.

Biles korábban elmondta, nehezen birkózik meg a rá nehezedő hatalmas nyomással és az elvárásokkal, elvégre öt évvel ezelőtt öt érmet, közte négy aranyat nyert Rióban.

„Azután a teljesítmény után, amit nyújtottam, nem akartam továbbmenni. A testem nem sérült meg, csak egy kicsit a büszkeségem”

– mondta a verseny után.

Azt mondta, még nem tudja, mi lesz vele csütörtökig, amikor a női egyéni összetett döntője lesz.

„A mentális egészségemre kell koncentrálnom, mert ez minden sportágban egyre fontosabb. Meg kell magunkat védeni, ahelyett, hogy kimennénk, és azt tennénk, amit a világ elvár tőlünk. Már nem bízom annyira magamban.”

Kiemelte, jó néhány napig mindenki róla beszélt, emiatt hatalmas súly nehezedik a vállaira.

„A nap végén mi is csak emberek vagyunk, nem sportolók. Van, amikor vissza kell lépned egyet. Nem akartam semmi hülyeséget csinálni. Ez az olimpia, a világ legnagyobb sporteseménye, amin ha nem száz vagy százhúsz százalékot teljesítesz, megsérülhetsz.”

Már megint mi a túrót művelt minden idők legjobb tornásznője?!

A gyakorlatsorról annyit mondott csak, hogy legutóbb 13 évesen hajtotta végre. Aha.

(MTI; fotó: Mustafa Yalcin/Anadolu Agency via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol

Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés