Alig vannak angol játékosok a Premier League-ben, és ha a tendencia folytatódik, akkor 2036-ra el is fogynak.

A The Times szerint a Premier League nyitófordulójában 220 játékos lépett pályára, ebből 73 volt csak angol, és ez így 33.2 százalék. Az Arsenal és a Newcastle és a Watford például csak egy angol játékost küldött pályára.

Szóval ez a 33.2 százalék elég karcsú. Sőt, mélypont. A Premier League létezése óta ugyanis soha ilyen kevés számban nem léptek még pályára angol nemzetiségű játékosok. A első PL-idényben még 69 százalék volt az arány, tavaly meg már csak 35 százalék.

Kiszámoltuk, ha ez így folytatódik, akkor 2036-ra nem is lesz angol játékos az angol bajnokságban.

A Premier League a legnépszerűbb és a legnézettebb bajnokság, de nem a legjobb, bár a FIFA-ranglista szerint a harmadik helyen áll.

A legnagyobb pénzmozgások viszont az angol első osztályban vannak (és a legjobb fizetések is – ez itt a kulcs). Ebben az átigazolási időszakban például közel 500 millió fontot költöttek az első osztályú klubok, ami alapból durva, és ebből csak 100 milka, azaz az egy ötöde ment angol játékosokra. Ami megint nagyon karcsú, főleg úgy, hogy csak a Manchester City 49 milliót adott Raheem Sterlingért, tehát az összeg fele egy játékoshoz fűződik. Szép.

Oké, akkor 2036-ban ismét jelentkezünk.

(Forrás: The Times)

Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát éled? Nézed? Fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés