Pep Guardiola tudja, hogy a Manchester City számára mennyire fontos lenne a Bajnokok Ligája megnyerése, ennek ellenére nem görcsöl rá a sorozatra, legalábbis ezt mondja.

A Man. City Guardiolával zsinórban két bajnoki címet szerzett, a Bajnokok Ligájában azonban nem megy a csapatnak, a katalán edzővel a legjobb eredménye a negyeddöntő a Citynek.

A rajongók és a közvélemény a BL-győzelmet tartja prioritásnak, ezzel minden bizonnyal Guardiola is tisztában van, ennek ellenére megpróbál nem rágörcsölni a BL-re.

Nem leszek öngyilkos, ha nem nyerem meg a Bajnokok Ligáját, de mindent meg fogok tenni az elkövetkező periódusban ezért.

Mondta Guardiola, aki szerint a vezetőség részéről nincs nyomás rajta.

A City a csoportkör első fordulójában 3–0-ra verte a Sahtart, ma a Dinamo Zagrebbel játszik, a csoportban még az Atalanta szerepel. Vagyis a City a csoport toronymagas esélyese, vélhetően simán fog a 16 közé jutni.

Szintén Guardiola:

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.