Ez idei Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg, jelentette be az UEFA hivatalosan is.

Az UEFA erre vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be:

Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA közleményében kiemelte: köszönetét fejezi ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek az UEFA-val a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a COVID-19 világjárvány jelentette kockázatokat.

Nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

A külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait (ideértve a karanténszabályokat is). A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

A Budapestre elutazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban két negatív COVID-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal léphetnek be az országba.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

(MTI, MLSZ; fotó: Rétsági Oszkár / Player)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés