Ömlenek a hírek a Twitteren, ám ezek nagy része pletyka, vagy akár kitaláció, így erősen szűrni kell. Megtettük, a végeredmény pedig az, hogy a Barcelona valóban szeretne egy erőközéppályást, ingyen. Meg Haalandot.

Amíg csak néhány katalán újságíró hozta le, addig vártunk, mostanra viszont több hiteles forrás is megírta, hogy

a Barcelona erősen érdeklődik két védekező középpályás, Franck Kessié és Denis Zakaria iránt.

Mindkét szűrőnek lejár a szerződése 2022 nyarán, tehát ingyen tudnák őket megszerezni, ahogy Agüerót, Garciát és Depayt is idén nyáron.

A különbség az, hogy a fenti két fizikális, hatos (és esetleg nyolcast) játszó középpályás profilja eddig nem igazán illet a Barcelonába, de most már egy ideje mindenképp szeretnének egy ilyen játékost a csapatrészbe. Ha azt nézzük, hogy a mostanság a Barcelonát leatletizálják, akkor nem ördögtől való a terv, viszont nem ehhez szoktak a katalán drukkerek. Persze Yaya Touré nagy kedvenc volt, és ő némiképp hasonló profil volt.

De más kategória, sem az AC Milanban játszó Kessié, pláne nem a Mönchengladbach-játékos Zakaria nem klasszis, noha előbbi elefántcsontparti, utóbbi pedig svájci válogatott. De most fontos szempont a Barcánál, hogy ingyen tudjon szerezni használható focistákat.

Kessié lenne a nagyobb fogást, őt üldözi pár topklub is, leginkább a Liverpool, Manchester United, a PSG és a Tottenham nevét olvasni, míg Zakariát a Juventus és a Roma figyeli.

De ez nem minden! Ennél van meredekebb hír is. Két, közel sem megbízható, katalán lap, a Sport és a Mundo Deportivo azt írja,

több befektetési alap is odacsörgött Barcelonába, hogy biztosít hitelt egy Erling Haaland-transzferre,

kezdje el fokozni az érdeklődést a norvég iránt. Mivel hatalmas adósságai vannak a katalánoknak, nehéz elképzelni, hogy épp erre kell pénz, miközben fizetésekkel tartoznak.

Brutális veszteséggel zárta az évet az FC Barcelona, öt év kellhet a talpraálláshoz

A vezérigazgató a korábbi vezetőséget okolja a pénzügyi nehézségért.

Három angol topklub és a Bayern is nagyon akarja a német tehetséget, de ő a Barcelonába vágyik

Egyre nagyobb a zaj az egyik legtehetségesebb német középpályás körül, most ő is megszólalt.

(Fotó: Fabrizio Carabelli/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.