80 percig szenvedett hazai pályán a Barcelona, a végén azonban megszerezte a három pontot.

A Celtát fogadta a Barcelona a La LIga 6. fordulójában, és nagyon sokáig úgy tűnt, elszenvedi első bajnoki vereségét a katalán csapat. Az első félidőben Larsen szerzett vezetést a Celtának, majd az utolsó negyedóra kezdetén Douvikas fejezett be egy gyönyörű kontrát.

A 81. percben 0–2 volt az állás a Barcelona szempontjából nyolc perccel később viszont már vezetett a hazai csapat. Lewandowski duplázott, mindkétszer egy portugál játékostól jött a gólpassz (előbb Félixtől, majd Cancelótól), a győztes gólt pedig az a Cancelo szerezte, aki kölcsönben van a Man. Citytől a Barcelonánál, és az utolsó perceket leszámítva gyenge meccse volt.

A vége 3–2 lett, 6 forduló után 16 pontos a Barcelona.

Összefoglaló:

Ez is érdekelhet:

Hosszabbított az egyik legfontosabb játékosával az Arsenal

Teljesen érthető lépés, hogy a klub és a játékos is ezt akarta.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés