Tizennégy meccses veretlenségi sorozat zárul le a gyengécske írek ellen.

Az Európa-bajnoki felkészülés jegyében játszott meccset a magyar válogatott Dublinban. Ennek megfelelően Rossi a legjobbnak tűnő összeállítással kezdett, de érződött, hogy még eléggé szét van csúszva a csapat.

Egy takaréklángon pislákoló magyar válogatottat láthattunk Írország ellen, amelyen látható volt, hogy sokkal többet tud, mint amit mutat, és sokkal jobb, mint ellenfele, de ez nem akart kijönni.

Negónak két nagy helyzete is volt az első félidőben, mégis az írek szereztek vezetést az első és egyetlen támadásukból. Adam Idah fejelt Gulácsi kapujába. Ez volt Írország első gólja 2024-ben.

Mondjuk négy percig voltak előnyben, Lang gyorsan egyenlített. De már a gólörömön látszódott, hogy a fiúk nem pörögtek rá túlzottan a meccsre (és emellett talán lesre is gyanakodhatott a védő).

A második félidő meglehetősen eseménytelen, ún. unalmas volt. De a tökig feltolt presszing alapján egyértelmű volt, hogy nyerni akarunk. Annyira, hogy a ráadásban senki sem maradt hátul a szögletünknél, meg is kontráztak a zöldek. Troy Parrott berúgta a ziccert, így oda a veretlenség.

A válogatott szombaton a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik majd az izraeli válogatott ellen.

  • Felkészülési mérkőzés, Dublin
  • Írország–Magyarország 2–1 (1–1)
  • Gólszerző: Idah (36.), Parrott (90+2.), ill. Lang (40.)

Rossi: Nem aggódom Szalai miatt, de ezúttal nem ő kezd majd

Bízik benne, mint mindenkiben, aki tagja a keretnek.

(Fotó: Ben McShane/Sportsfile via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni