Otthon játszott, kétszer is vezetett, mégis lemarad a Bajnokok Ligájáról a Lazio.

A római csapat az utolsó fordulóban az Intert fogadta, a Laziónak az egy pont is elég lett volna a negyedik helyhez, az Internek a győzelem kellett.

Perisic öngóljával már a 9. percben előnybe került a Lazio, a félidőben 2–1-re vezetett, miután előbb D’Amrosio szépített, majd a 41. percben Anderson szerzett újra vezetést. A második félidő aztán rémálom lett a Laziónak, Icardi egyenlített, Vecino pedig belőtte az Inter győztes gólját, közben a Lazióból Lulicot és Patricot is kiállította a játékvezető.

Így tehát az Inter lett a negyedik, a Lazio az ötödik, előbbi a BL-ben, utóbbi az EL-ben indulhat a következő idényben.

A bajnok a Juventus, a második helyen a Napoli, a harmadikon a Roma végzett. A Crotone, a Verona és a Benevento kiesett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.