Victor Osimhen ügynöke arról nyilatkozott, hogy a játékos kész jogi lépéseket tenni saját klubja, a Napoli ellen.

Osimhen az előző szezonban bajnoki címet szerző Napoli és az egész olasz bajnokság legeredményesebb játékosa volt a 26 góljával. Voltak hírek azzal kapcsolatban, hogy akár klubot is válthat, de végül maradt Nápolyban. Most viszont megharagudott a klubjára, és akár jogi lépéseket is tehet.

A Napoli feltöltött két videót a TikTokra, amelyen a nigériai támadót próbálták vicces, de nem túlságosan pozitív fényben feltűntetni. Az elsőben tizenegyesért könyörög, a másodikban pedig egy bugyuta TikTok-trendre próbált meg – mint utólag kiderült, nem túl szerencsés módon – felülni a Napoli social media csapata.

A két videó:

Még a két videó előtt a hétvégi bajnokin Osimhent lecserélték, ami nem igazán tetszett neki, és ezt jól látható módon közölte Rudi Garciával, a Napoli edzőjével: Most ott tart a történet, hogy Osimhen ügynöke, Roberto Calenda arról nyilatkozott, hogy akár be is perelheti a csatár a Napolit:

„Ami a Napoli hivatalos TikTok-oldalán történt, az egyszerűen elfogadhatatlan. Egy Victort gúnyoló videó került nyilvánosságra, amit később töröltek. Súlyos tény, ami komoly károkat okoz a játékosnak, és rátesz egy lapáttal arra a bánásmódra, amit ennek a fiúnak el kellett viselnie a médiakísérletek és az álhírek között. Fenntartjuk a jogot, hogy jogi lépéseket tegyünk, és mindent elkövessünk annak érdekében, hogy megvédjük Victort.”

Közben Osimhen minden Napolihoz köthető fotót letörölt az Instagram-oldaláról. Érdemes azt is tudni, hogy a játékos menedzsmentje és a Napoli hónapokat tárgyalt Osimhen szerződéshosszabbításáról, de egyelőre nem sikerült megállapodniuk, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy ez a közeljövőben megváltozik. Osimhennek egyébként 2025-ig van szerződése, az idei bajnokságban eddig háromszor talált be.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés