A 40 éves védő rögtön törlesztett, majd nem sokkal később mehetett le a pályáról, miután piros lapot kapott.

A Real Madrid korábbi védője negyvenévesen is magas szinten futballozik, alapember a Portóban. Az idő előrehaladtával és a korral azonban nem lett higgadtabb, 14 meccsen belül másodszor kapott piros lapot, karrierje során 16. alkalommal állították ki a Sporting elleni derbin.

A középhátvéd a meccs 51. percében kapott piros lapot, miután egy szabadrúgást akart elvégezni, Matheus Reis a Sportingból azonban minimálisan meglökte. Pepe ennél kevesebbért is begurult már karrierje során, és most sem maradt el a törlesztés, megütötte ellenfelét, amiért végül kiállították.


A Porto Pepe mellett a meccset is elveszítette, 2–0-ra nyert a Sporting, amely a három ponttal a vezetést is átvette a portugál bajnokságban.

Ez is érdekelhet:

Sergio Ramos külön szint, ha a piros lapokról van szó

Generációjának kiemelkedő alakja, ha a piros lapokról van szó.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Saját térfélről megindult, majd 17 méterről a kapust átemelve rúgott gólt

Puskás-díjat ért a Man. United támadójának parádés ollózós gólja

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés