Pintér Attila az NB I 5. helyezettjétől az NB II-be igazolt
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kis karácsonyi meglepetés, bár azt nem mondhatnánk, hogy meg is lepődtünk. Pinyő ugyanis a Puskás Akadémiához ment.

Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke megkereste Pintér Attilát, hogy dolgozzon inkább Felcsúton, ne az NB I-ben. Ezt megelőzően egyeztetett az edző jelenlegi csapatával, a Mezőkövesddel, és annak elnökével, Tállai Andrással is. És Mészáros meg is állapodott Tállaival.

Pintér pedig örömmel zuhan egy osztályt, mert „a Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez.”

"Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak elérni Felcsúton. Szeretem a kihívásokat, a nagy feladatokat, így nem is volt kérdéses, hogy három évre elvállaljam a megbízást. Nagyon bízom benne, hogy meg fogjuk valósítani célkitűzésünket, ami nem lehet más, mint a feljutás."

Az Eb-hős Pinyő természetesen megköszönte a Mezőkövesdnek az eddigieket, meg Tállai Andrásnak, hogy elengedte.

Pintér Vincze Istvánt váltja Felcsúton, aki az első helyen(!) adta át a csapatot.

(pfla.hu)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.