A Tottenham menedzsere elégedett volt a csapata teljesítményével a Fradi elleni El-meccsen, főleg a fiatalokkal, de a magyar csapatot és az atmoszférát is dicsérte.

Az ausztrál mester a három pont mellett leginkább annak örült, hogy a 17 éves Mikey Moore, valamint a 18 éves Archie Gray és Lucas Bergvall, illetve a húszhoz közelítő Will Lankshear remekül helytállt a Groupamában.

A tartalékos Tottenham is erős volt a Fradinak

Két forduló után még nincs pontja a Fradinak az Európa-ligában, igaz, nem is a Tottenham ellen vártuk ezt. De legalább láttunk FTC-gólt.

„Amikor idegenben játszol egy európai kupameccset, ilyen nagyszerű hangulatban, mindig nehéz a feladatod, de szerintem ezt jól kezeltük. Irányítottuk a történéseket a meccs nagy részében, voltak lehetőségeink, hogy még egy párszor betaláljunk.

A Ferencváros jó csapat, különösen hazai pályán, nagyon keményen kellett ma dolgoznunk a győzelemért, de ez rendben van, megtettük ezt és megérdemelten nyertünk. Egyáltalán nem lepett meg a Ferencváros, pontosan azt történt, amire számítottunk, hazai pályán nagyszerű a mérlege akár a bajnokságot, akár Európát tekintve.

Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Volt négy tinédzserünk a kezdőben, szerintem nagyon jól kezelték a helyzetet, és az egész csapat is. Jansen együttesei általában olyanok, hogy mindig intenzíven, nagy tempóban akarnak futballozni, ennek mi örültünk, mi is szeretünk feltolt csapattal játszani. Jó mérkőzés volt, mindkét fél keményen dolgozott, de szerintem megérdemelt a győzelmünk.

Nagyon elégedett vagyok a fiatal játékosaimmal, volt egy 17, két 18 és egy 19 évesünk, ketten is most először kezdtek tétmeccsen, ráadásul idegenben Európában, nagy kihívás, de nagyszerűen kezelték, ez is nagyszerű pozitívuma ennek a találkozónak.

A Ferencváros hazai pályán bárkinek nehéz feladatot jelent majd, ha valaki vendégként idejön, ilyen hangulatba, amit a szurkolók teremtenek, senkinek nem lesz könnyű.

Egy új formátum is van, ha megnyered a hazai meccseidet, akkor van esélyed minél messzebb jutni.­

A mester külön kiemelte, hogy a Fradi szurkolói elképesztő hangulatot teremtettek hazai környezetben, amit már megtapasztalt a Celtic Glasgow trénereként is. Szerinte nem véletlen, hogy a zöld-fehéreket nagyon nehéz otthon legyőzni.

A Fradi edzője szerint a Ferencváros versenyképes kihívója volt a Tottenhamnek

Nincs még pontja az Európa-ligában a Ferencvárosnak, de a Tottenham elleni vereség után Pascal Jansen nem volt elégedetlen.

(Fotó: David Balogh/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Topcsapatban köthet ki a jelenleg klubnélküli Sergio Ramos

A kétgólos előnyt leadva, 91. perces góllal mentett pontot a Manchester United

A Fradi edzője szerint a Ferencváros versenyképes kihívója volt a Tottenhamnek

További cikkeink a témában