Csúnyán belenézett ebbe a zsákolásba az NBA legmagasabb és legtehetségesebbnek tartott kosara.

A 20 éves Victor Wembanyama a 2023-as NBA-drafton az első helyen választotta ki a San Antonio Spurs, vagyis benne látták a legnagyobb potenciált. Ami persze nem meglepő, őrületes, 226 centis magassága ellenére ügyesen bánik a labdával és dobni is tud.

November 2-án karriercsúcsot jelentő 38 pontot szerzett Wemby a Phoenix Suns elleni győzelem során. Emellett 10 lepattanó, két blokk és egy labdaszerzés is a neve mellé került, ezzel LeBron James és Kevin Durant után az egyetlen tinédzser lett, aki legalább 35 pontot, 10 lepattanót és két blokkot tudott szerezni a ligában egy meccsen.

Most egy kisebb sérülés után tért vissza a Golden State Warriors ellen, 27 pontot és 14 lepattanót össze is rakott. Mégse erről lett híres ez a meccs, hanem arról, hogy

a nála 20 centivel alacsonyabb Trayce Jackson-Davis átzsákolta – vagyis poszterre tette, ahogy mondani szokás.

És még ki is kaptak 112–102-re a Curryt nélkülöző Warriorstól.

Ez is érdekelhet:

Itt a szezon meccsnyerője: félpályás dudaszós tripla

A Cleveland kosarasa bemutatta a szezon meccsnyerőjét.

(Fotó: ESPN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés