A spanyol teniszező hivatalosan is megnyitotta akadémiáját, a megnyitón pedig Roger Federer is jelen volt.

Manacor városában hozták létre a komplexumot, ami ötvözi a teniszt és az oktatást. A Rafael Nadal Academy by Movistar szerencsés tanulói szép fokozatosan igazi profivá válhatnak, miközben a tanulmányaikat sem kell hanyagolniuk.

Itt a jövőm, el sem tudom képzelni magam Mallorcán kívül. A sport a szenvedélyem, és ez az akadémia ennek szerves része lesz. Az itteni edzők rengeteg tapasztalattal bírnak a profi teniszt illetően. Ennek a teniszközpontnak az ajtaja nyitva áll a világon mindenki előtt – mutatta be pár mondatban a létesítményt Rafael Nadal.

Az akadémián tényleg minden megtalálható, ami a sportoláshoz és a tanuláshoz szükséges lehet, többek között 26 teniszpálya, két medence, fitneszközpont, mini-focipályák, étterem és így tovább. Az edzők tapasztalatával kapcsolatban pedig egyáltalán nem túlzott Rafa, hiszen az őt tréningező Toni Nadal lesz a vezetőedző, aki felügyeli a munkát. Visszavonulása után pedig Rafa is folyamatosan szemmel tartja majd a növendékeket.

Hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek. Most már azt is tudom, hova küldöm majd a gyerekeimet, ha egyszer a teniszre adják a fejüket. Végtére is hány olyan kaliberű játékosnak van saját akadémiája, mint Rafa? Ő itt meg tudja majd osztani a tapasztalatait egy csomó gyerekkel –méltatta ellenfelét és egyben barátját a 17-szeres Grand Slam-győztes Roger Federer.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés