A Ferencváros vezetőedzője szerint jól játszott a Fradi a Kijev otthonában, nem vallott szégyent a csapat a Bajnokok Ligájában.

Helyenként jól, bátran futballozott a Dinamo Kijev otthonában a Ferencváros a BL-csoportkör utolsó fordulójában, de végül egy góllal kikapott, a csoport negyedik helyén végzett.

A Fradi kikapott Kijevben, csoportnegyedikként zárta a BL-t

A Ferencváros bátran, a meccs nagy részében szervezetten játszott a Dinamo Kijev otthonában, de ez is kevés volt a csoport harmadik helyéhez és a tavaszi Európa-liga-szerepléshez.

A meccset és a Fradi BL-szereplését a következőképp értékelte a Ferencváros edzője, Szerhij Rebrov:

„Az öltözőben azt mondtam a játékosaimnak, hogy büszkék lehetnek magukra, és nincs miért szégyenkezniük. A mostani meccsen is jól futballoztunk, és a BL-csoportkör egészét tekintve sem vallottunk szégyent. Korábban szinte senkinek sem volt tapasztalata ezen a szinten, ám a meccsek során egyénileg és csapatként is felnőttünk ahhoz a szinthez, amelyet ez a sorozat megkövetel. Ami a Dinamo elleni meccset illeti, nagyon kiélezett kilencven perc volt, az ilyen találkozókon nehéz sok helyzetet kialakítani. Nekünk mégis sikerült három-négy ziccert teremteni, sajnos egyiket sem tudtuk kihasználni. Ez a meccs is jól mutatja a fejlődésünket, csapatként sokkal jobban futballoztunk, mint a Dinamo elleni budapesti meccsen. Érzésem szerint Torinóban és most, Kijevben nyújtottuk a legjobb teljesítményt a csoportkörben.”

A csoport másik meccsén:

Hármat rúgtak Ronaldóék a Camp Nouban a Barcelonának

A Juventus három góllal legyőzte a Barcelonát a Camp Nouban, megnyerte a BL-csoportját.

(Fotó: fradi.hu; via nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés