Szerhij Rebrov szerint rendkívül fontos lenne a jó kezdés. De hát Barcelonába nem nyerni járnak a kiscsapatok.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Az ukrán szakember játékosként többször is játszott olyan csapatban, amely legyőzte a katalán sztárcsapatot, ahogyan az MTI kérdésére a mérkőzést megelőző hétfői online sajtótájékoztatón elmondta. Kifejtette, annak a csapatnak a sikere – mint ahogyan minden jó eredmény –, a kemény munkán alapult, ezt pedig a Ferencváros is elvégezte. Hozzátette, fontos, hogy jól kezdjenek, hiszen ez megfelelő lökést adhat a későbbiekre is.

„Ez egy teljesen más sorozat, természetesen alkalmazkodnunk kell a Barcelonához, ahol a játékosoknak van BL-tapasztalata és még hazai pályán is játszanak, de meg kell mutatnunk a karakterünket és az erősségeinket.”

Hozzátette, nem tudtak sokat készülni a találkozóra, hiszen a válogatott szünet alatt kilenc futballistát nélkülöztek, majd a Kisvárda ellen játszottak.

Egy katalán újságíró arról kérdezte Szerhij Rebrovot, örülne-e annak, ha a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nem lépne pályára, az ukrán vezetőedző szerint azonban a Barcelonának is szüksége van a jó rajtra, ehhez pedig a legjobbak kellenek. Ugyanakkor, ha az argentin zseni nem játszana, akkor is klasszisok ülnek a kispadon, akik pótolhatják. Hozzáfűzte, ha erről játékosait kérdeznék, valószínűleg azt mondanák, hogy mindenképpen szeretnének a világ legjobbja ellen pályára lépni.

„Ha megnézem a kezdőt és a kispadot, nem látok nagy különbséget.”

Rebrov megjegyezte, tisztában van azzal, hogy a Barcelona szombaton a Real Madriddal játszik, de ők meg az Újpestet fogadják a derbin – „Számunkra ez olyan, mint ellenfelünknek a Real Madrid.” Véleménye szerint ez a két rangadó egyik csapat keddi kezdőtizenegyét sem befolyásolhatja.

„A Barcelona és a Juventus is Európa topcsapatai között van, mi pedig büszkék vagyunk, hogy ellenük játszhatunk. A Barcelonán azt látom, hogy érzelmesebben játszik, agresszívebb a labdavesztések után, ugyanakkor kontrollálják a labdát, mint ahogy korábban is. De ez várható volt, amikor egy új edző veszi át a csapatot, a játékosok új motivációt kapnak. Az utolsó bajnokin ugyan nem értek el jó eredményt, de Ronald új érzéseket, motivációt jelent nekik, meglátjuk, hogyan fog ez működni holnap.”

A keddi meccset zárt kapuk mögött rendezik meg a Camp Nouban, 21 órától.

(MTI; fotó: fradi.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Klubot akar váltani a vb-döntő hőse

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
6% Igen, kilátogatok a helyszínre.
33% Nem, de a futamot követni fogom.
61% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Hirdetés