A Fradinak nem megy a bajnokságban, a Puskás elleni rangadó után elveszítette az első helyét is. Az ír mesternek lesz dolga.

Robbie Keane dohogott a Felcsút elleni vereség után, leginkább azt vette be nehezen a bögye, hogy a játékosai egy félidőt átaludtak.

A Puskás legyőzte és megelőzte a Fradit

Idén még nem tudott bajnoki meccset nyerni a címvédő, így leadta a tetemes előnyét.

„Azt kérdeztem a fiúktól az öltözőben, hogy mi volt a különbség az első és a második félidő között.

Az első félidő elfogadhatatlan volt a játékosoktól, így nem lehet játszani, nem volt intenzitás.

Aztán amikor kaptunk egy gólt, azt gondolták, hogy oh, akkor kezdjünk el játszani. Ennek nagyon gyorsan meg kell változnia.

Mondtam a srácoknak, hogy ez a bajnokság talán nem olyan könnyű, mint ők azt az elmúlt évek alapján gondolták.

A második játékrész sokkal jobb volt, kialakítottunk rengeteg lehetőséget hetven százalékban nálunk volt a labda, de a helyzeteinket be kell lőni.”

Hajnal: A Fradi olyan szinten van, hogy bárkivel fel tudja venni a versenyt

Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója nyilatkozott az Európa-ligáról, de elmondta, hogy az NB I-en van a fókusz.

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.