Fájdalmasan őszinte a Bayern München csatára.

A lengyel válogatott nagyon simán kikapott Kolumbiától, és már két kör után eldőlt, hogy nem jut tovább. Lesz egy búcsúmeccs, aztán hazarepülnek – kiemeltként. Mi már bosszankodtunk tegnap amiatt, hogy első kalaposak voltak, most Robert Lewandowski bosszankodik azon, hogy mennyire gyengék.

„Lehet, hogy ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk. Legyünk őszinték, nem egy apróságon múlt a vereség. Ne áltassuk magunkat, harcoltunk, megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, de jelenleg ennél többre nem voltunk képesek, ennyit tudunk.”

Arról is panaszkodott, hogy egyedül volt elöl, küzdöttek, hajtottak, ő is megtett mindent, ami lehetséges, de a harc nem elég ahhoz, hogy meccseket nyerjenek a világbajnokságon.

„Minőség is kellene, az pedig nem volt elegendő. Öt éve nem találkoztunk ilyen erős ellenféllel, még Németország sem volt ilyen jó az Eb-n.”

A kolumbiaiakat amúgy legalább a negyeddöntőbe várja. Aztán elmagyarázta azt is Lewandowski, hogy a Messi-szindróma volt nála is a gond.

„Én képtelen vagyok a semmiből gólokat teremteni. Ketten, hárman lógtak rajtam. Nem vagyok képes elküldeni öt embert, majd a kapust, és gólt szerezni. Teljesen tehetetlenek voltunk Kolumbia ellen. És iszonyatosan bosszant minket az, hogy elrontottuk az első mérkőzést.”

Lengyelország az utolsó fordulóban a becsületéért játszik a négypontos Japánnal. Az ázsiaiak ugyanis már egy pontszerzéssel is biztos továbbjutókA csoportkörben azonos pontszám esetén elsőként a gólkülönbség rangsorol, ezután a több szerzett gól, majd az egymás elleni eredmény(ek).

(Fotó: Fred Lee/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.