A pénteki Hollandia elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt nyilatkozott Marco Rossi szövetségi kapitány.

A magyar válogatott németországi elleni ötgólos vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját, majd a második fordulóban a bosnyákokkal ikszelt. Péntek este 20:45-től Hollandiát fogadja Magyarország, a meccs előtt Marco Rossi szövetségi kapitány nyilatkozott:

„Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak. Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia talán erősebb is, mint Németország”

– mondta Rossi, majd kitért a taktikára:

„Nekünk tudnunk kell, mikor van esélyünk veszélyeztetni. Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást”

Ez is érdekelhet:

Marco Rossi arról beszélt, minek nem szabad többé megtörténnie a válogatottnál

Az előző két Nemzetek Ligája-meccsről beszélt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Nem mi vagyunk a meccs favoritjai, de szeretnénk megszorítani a hollandokat”

A magyar válogatott tapasztalt védője, Fiola Attila nyilatkozott a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt.

Gulácsi megindokolta, miért döntött úgy, hogy távol marad a válogatottól

Saját döntése után idén már nem lép pályára a magyar válogatottban Gulácsi Péter. Klubcsapata BL-meccse előtt elmondta, miért döntött így.

(MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.