Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mert azt történt, hogy (egybehangzó sajtóértesülések szerint) a Manchester United egész komolyan tárgyalgat a Fenerbahcéval Robin van Persie eladásáról, csak éppen erről elfelejtették a hollandot tájékoztatni, aki meg hát így megkéri távozása árát.

RvP megorrolt az MU-ra, ami tökre érthető, hiszen disznókat adnak-vesznek így, mint ahogy most a manchesteri bagázs jár el vele szemben. Ám a holland hajlandó lenne elhagyni az Old Traffordot Törökországért cserébe, de csak abban az esetben, ha végkielégítésként a United egy összegben kipengeti a 2016 nyaráig tartó szerződésében foglalt heti 250 ezer fontos fizetését, vagyis 12 millió fontot.

Lehetne ezt sokkal szebben is csinálni, nem ennyire méltánytalanul. Már csak azért is, mert Van Persie maga is érzi és talán elfogadta, hogy távoznia kell, ha a következő idényben nem a manchesteri kispadon szeretne ücsörögni (ahhoz mondjuk előbb legalább egy csatárt kellene szerződtetnie az MU-nak). Arról nem is beszélve, hogy a csapat utolsó bajnoki címét nagyrészt a hollandnak köszönhetik Manchester vörösebbik felén.

A 31 éves csatár valamelyik topligás csapatba képzelte volna el magát, de most az van, hogy 12 millió fontért cserébe hajlandó beletörődni egy török szerződésbe is. A Man. United állítólag 7 millió font körüli összeget kapna a Fenerbahcétől.

Hát idáig jutott ez az egész foci(biznisz): az ember már nem is az elképesztő magasságokban röpködő érthetetlen összegek miatt húzza magát, hanem az egyre inkább kimaxolt kapitalista üzletpolitika miatt, amikor már nem a játékos dönthet saját sorsáról, jövőjéről. És ezt egyre nyíltabban és arcátlanabbul csinálják.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.