Javier Saviola még megvan? A 34 éves argentin úgy döntött, az FC Ordinóban folytatja.

Saviolának a 2000-es évek elején volt néhány jó szezonja a Barcában, aztán többször kölcsönadták, majd a Realhoz került, ezt követően pedig a Benficában is megfordult. Legutóbb a Riverben játszott, tavasszal pedig visszavonult, most meg úgy döntött, az andorrai bajnokságba igazol.

És ez elég meredek lépés, mert még olyat nem igazán hallottunk, hogy egy korábbi ismert futballista az andorrai ligába igazol levezetni. Amíg megfelelő erőállapotba kerül, addig az ificsapatnál lesz asszisztens, aztán jöhet az első csapat. A társainak meg nem mindennapi élmény lesz egy negyvenszeres argentin válogatottal együtt rúgni a bőrt.

(goal.com)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés