A testépítés nem csak az izmok diadala.

A testépítő versenyek sokak szemében csupán az izmokról szólnak. Végül is, mit lát az ember? A színpadon már-már felfoghatatlanul izmos, bebarnítózott emberek mutogatják magukat. Pedig ez a sportág ennél jóval többről szól: az edzés, étkezés és pihenés szentháromsága, amely keményebb tud lenni, mint hinnéd, főleg, ha nem főállásban csinálod a súlyok emelgetését, a csirke-rizs porciózását és a kötelező szunyálásokat, hanem munka mellett.

„Kevesen tudják, de a testépítés nem tisztán izmosodás, hanem a sportág nevéhez hűen, ez egy igazi „építkezés”, vagy inkább testszobrászat, ahol nagyon is figyelni kell az arányokat, a saját testünk jelzéseit, az edzésre és az aktuális étrendre adott válaszreakciókat. A munka ráadásul nem ér véget az edzőteremben: az edzés, az étkezés, és a pihenés szentháromságának megfelelő, profi tervezése az, ami a versenyzőket a bajnoki címig repíti. Ez egy 24 órás elfoglaltság, folyamatos mentális fókuszt igényel, és messze komplexebb dolog magánál a súlyzós edzésnél”

– Kathi Béla, magyar erőemelő és testépítő legenda.

A hétvégén pedig pontosan egy ilyen hétköznapi hős ért fel a csúcsra, ugyanis Szmereka László nyerte a testépítők legfontosabb magyarországi versenyének számító Superbody királykategóriáját, azaz a Grand Prix bajnoki címet, ezzel bizonyítva, hogy ha igazán akarunk valamit, akkor a több műszakban végezett fizikai munka sem tántorítja el az embert a felkészülés nehézségeitől.

A testépítés nemcsak izmok-étkezés-pihenés, hanem az akarat, az elszántság, a kitartás és elhivatottság diadala is

A Scitec Nutrition égisze alatt – a Kongresszusi Központban – megrendezett Superbody nem csak testépítésről szólt. Bár az esemény hősei kétségtelenül a bodybuilding- és fitnessversenyzők voltak, a programban helyet kapott egy fekvenyomó pro show is, ahol tényleg csak a legerősebbeké volt a színpad: 200 kg-os fekvenyomás volt a belépő szint, de ennél csak nagyobb súlyokat láthatott a közönség, aki érthető ovációval fogadta az olyan, emberi ésszel alig felfogható teljesítményeket, mint Mészáros László többszörös erőemelő világbajnok 260 kg-os nyomását.

(Fotó: Scitec Nutrition)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
36% Igen, de csalódás volt.
12% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés