Spanyolország az Eb első elődöntőse.

Az Európa-bajnokság eddigi két legmeggyőzőbb válogatottja, a házigazda német és a tornán még hibátlan spanyol már a negyeddöntőben összefutott, pedig, ha az eddigi formát nézzük, akkor leginkább a döntőben kellett volna találkoznia ennek a két csapatnak.

Kezdőcsapatok

Spanyolország: Unai Simón – Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Rodri, Fabián Ruiz – Yamal, Pedri, Nico Williams – Morata

Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Raum – Can, Kroos – Musiala, Gündogan, L. Sané

Az első félidő a nagy ziccerek helyett inkább a nehezen értelmezhető bírói ítéletekről szólt. Anthony Taylor akkor adott sárga lapot, amikor nem feltétlen kellett volna, és akkor nem, amikor szükség lett volna a büntetésre. Kroos például megúszta lap nélkül a Pedri elleni szabálytalanságot, a spanyolok középpályása azonban már nem a sérülést, nyolc perc után le kellett cserélni.

Félidőben mindkét szövetségi kapitány változtatott, a németeknél Andrich és Wirtz is érkezett, míg a spanyol csapatba Nacho állt be. Jött viszonylag gyorsan a gól is, a Pedri helyére beállt Dani Olmo lapos lövésével került előnybe a spanyol válogatott – videó a gólról.

Feljebb kapcsolt a bekapott gól után a házigazda, Havertznek is volt helyzete, majd a csereként beállt Füllkrug ugyanúgy kapufát rúgott, mint a BL-döntőben. Nagelsmann érthető módon a hajrára mindent feltett egy lapra, védő helyett támadót hozott be. A rendes játékidő utolsó percében jött is az egyenlítő gól, Wirtz egyenlített – videó a gólról.

Úgy tűnt, nem lesz gól a hosszabbításban, de amikor már mindenki a tizenegyespárbajra készült, a csereként beálló védekező középpályás Mikel Merino fejesével továbbjutott a spanyol válogatott – videó gólról.

A spanyolok a döntőbe jutásért a portugál–francia negyeddöntő győztesével játszanak majd.

Európa-bajnokság, negyeddöntő

Spanyolország–Németország 2–1 (0–0) – hosszabbítás után 

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogyan változott Ronaldo pulzusa az Eb-nyolcaddöntő alatt

Érdekes, hogyan alakult a portugál csapatkapitány pulzusa a Szlovénia elleni Eb-nyolcaddöntőn.

Orbán: Valószínűleg ez volt az utolsó esélyem

Willi Orbán, a magyar válogatott középhátvédje az Instagram-oldalán összegzett az Eb-búcsú után.

A törökök kapusa a 95. percben bemutatta az év védését

Mert Günoktól az Eb bravúrja is kellett, hogy Törökország kiejtse Ausztriát.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés