A legendás, 246 km-es Spartathlon futóverseny öt szereplőjének motivációit és drámáját mutatja be Ultra című dokumentumfilmjében Simonyi Balázs, aki résztvevőként 2016-ban negyedszerre küzdötte végig maga is az extrém távot.

Milyen messzire kell menned, hogy közel kerülj magadhoz?

Az öt résztvevő nem csak szimplán lefutja az őrült távot, hanem közben megjárja a poklot is, így a film megmutatja a személyes drámáikat a versenyen és azon túl, megvilágítva sajátságos motivációikat, amiért elindulnak, és amiért végig akarják futni az extrém, 36 órás szintidejű versenyt. A verseny olykor hallucinációt is okozó és egy 1200 m-es hegyet is tartalmazó útvonala Athéntól Spártáig hullámzik egy ókori história alapján.

Pheidippidész követ másfél napos, hajnaltól másnap estig tartó futására emlékeznek a Spartathlonnal, ami az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon. A történeti kutatások szerinti ebből a futásból ered a sosem volt marathoni futás továbbhagyományozódott legendája is.

Az öt főszereplő közül Simonyi Balázs rendezte a filmet, aki maga is négyszer teljesítette a kihívást.

Mindannyiuk számára a Spartathlon egy utazás is. Készülés, gondolkodás, vágyakozás, önfelfedezés. A határok újradefiniálása és bizonyítás. A Spartathlont teljesítőket a »»spártai hős«« megnevezéssel is megtisztelik, de számomra semmi hősies nincs benne, sokkal inkább önismeret, tanulás és egy jó hobbi lehetősége. Viszont legtöbbünk megszállott annyira, hogy évente megkísértsük a sorsot” – nyilatkozta Simonyi Balázs.

Egy másik magyar szereplő sokadszorra próbálkozik, egy német nő fia iránti gyászát próbálja a futással feldolgozni, egy francia férfi magabiztosan megy előre, miközben enyhén értelmi sérült fia szintén fut, küzdve a szintidőkkel és az őt támogató, de szigorú anyjával.

Az Ultra főszereplői – a fizikai verseny mellett – egy önismereti erőpróbán vesznek részt. Mindannyian magukkal és magukban viaskodnak a futás alatt. Azon dolgoznak, hogy megemésszenek traumákat, vagy mélyebben megismerjék, elfogadják önmagukat.

Az HBO Europe és a SpeakEasyProject közös produkciójában készült dokumentumfilm áprilisban debütál az HBO GO-n és az HBO-n!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés