Az Ajax válogatott csatára ziccerben volt, de addig sem jutott el, hogy elrontsa a lövést.

A szezont borzasztóan kezdő Ajax feljavult az előző hetekben, most már ötödik a tabellán a legsikeresebb holland klub – két hónapja még utolsó előtti volt.

Hétvégén a Zwolle ellen játszott 2–2-t az Ajax, az eredmény kevésbé érdekes most, inkább a meccs legnagyobb kihagyott helyzetét mutatjuk meg.

Steven Berghuis az amszterdami csapata 46-szoros holland válogatott támadója a 78. percben öt méterre kapta meg a labdát a teljesen üres kaputól, senki sem zavarta, de ahelyett, hogy a kapuba passzolt volna, inkább megpróbálta átvenni a labdát. Ez nem sikerült neki, így végül a ziccer végén még lövésig sem jutott el.

A kihagyott helyzet két pontjába került az Ajaxnak, hiszen ha Berghuis nem hibázik, bő tíz perccel a vége előtt kettővel vezettek volna a hazaiak, ehelyett a 89. percben kaptak egy gólt.

Ez is érdekelhet:

Négy méterről képtelen volt eltalálni a kaput az Everton csatára

Dominic Calvert-Lewin nagy ziccert rontott a Newcastle ellen, de az Everton így is meglepően simán nyert.

Kihagyott egy ziccert, majd ököllel arcon ütötte magát a korábbi angol gólkirály

Őszinte és egyben fájdalmas reakció a kihagyott helyzetre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés