A Ferencváros edzője szerint jó meccset játszott a Fradi Slavia Praha ellen, de a továbbjutás még korántsem lefutott.

A BL-playoffkörbe jutásért a cseh Slavia Praha ellen játszotta le a párharc első meccsét a Ferencváros. Nehéz meccsen, de maximálisan jó eredményt elérve 2–0-ra nyert itthon a Fradi, jó helyzetből várja a keddi visszavágót.

A csehországi meccs nem lesz egyszerű, és ezzel tisztában van a Ferencváros edzője, Peter Stöger is.

„Remek mérkőzést vívtunk, nagyot küzdött a csapat. Kemény meccset játszottunk, sokat dolgoztunk egy erős ellenfél, a Slavia Praha ellen. A játék alapjaiban voltunk kifejezetten jók, mind fizikailag, mind taktikailag nagyon jó munkát végeztünk ma, de egyelőre csak a feladat 50 százalékát végeztük el.

A szünetben átbeszéltük a hibákat, amiket az első félidőben vétettünk, néha rövidebben játszottunk, középen a passzokkal nem mindig volt minden rendben, a Slavia pedig a hibáinkra tudott építeni. Gyorsabb játékot szerettem volna látni a csapattól. Hatalmas tisztelet az ellenfélnek, hiszen egy nagyon erős együttesről beszélünk. Tavaly egy meccs döntött a továbbjutásról, ez a szisztéma most nekünk kedvezne, most viszont még vár ránk a visszavágó, sok dolgunk lesz addig. A kétgólos előnyünk ellenére sem vagyunk még biztonságban. A második mérkőzésen meg kell mutatni a kvalitásainkat

– nyilatkozta Stöger a lefújást követően.

Amennyiben továbbjut a Ferencváros, a BL-csoportkörért a Kolozsvári CFR–Young Boys meccs győztesével játszik, a párharc első meccsén 1–1-es végeredmény született Kolozsváron.

A Fradi egy kabaréba illő öngóllal és egy tizenegyessel került jelentős előnybe a BL-selejtezőben

A Ferencváros komoly lépést tett a továbbjutásért, de piszok nehéz lesz a keddi visszavágó.

(Fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés