Pénteken vébéselejtezőt játszunk Svájc ellen, Bernd Storckot meg is kérdezte a svájci Aargauer Zeitung.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elég sok mindenről beszélt, többek között arról, hogy a szuper Eb-szereplés miatt azért még nem tekinthető ő hősnek, ugyanakkor a sikeres kontinenstorna hatalmas terhet is tett mindenki vállára, amit Puskásék hagyatéka már amúgy is eléggé nyomaszt:

„Manapság még mindig minden sarkon Puskás Ferenc neve olvasható. Valóban megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen hagyománnyal bíró szövetségnél dolgozhatom. De ennek ellenére a múltat magunk mögött kellene hagynunk, és ki kellene lépni Puskás árnyékából. Mert a fiúknak ez a dicső korszak nagy teher. Mindig ezeket a sikereket emlegetik, közben pedig egy álom lenne, ha ott lehetnénk a 2018-as oroszországi világbajnokságon.”

De Storck nem csodálkozik, hiszen Magyarország eléggé pesszimista beállítottságú, az elvárásoknak megfelelni pedig nem egyszerű egy ilyen közegben, ahol ráadásul még a hazai klubok sem könnyítik meg a felkészülést:

„El sem tudja képzelni, mit kaptunk a feröeri 0–0-s döntetlen után itthon! Az emberek úgy vélték, 3–0-ra vagy 4–0-ra kellett volna nyernünk. De sajnos hiába próbáltunk meg mindent, nem tudtunk Eb-formában futballozni. Hogy miért? Voltak olyan játékosaim, akik addig még egy tétmérkőzést sem játszottak a szezonban. De a mérkőzés alatt olyan erős volt a szél, hogy a szögleteket sem tudtuk rendesen elvégezni, mert mindig elfújta a labdát."

Ami pedig konkrétan a Svájc elleni meccset illeti, Storck szerint nem Portugália az első számú favorit, hanem Svájc, aki az első fordulóban 2–1-re legyőzte a Ronaldo nélküli portugálokat, és abban csak bízni tud, hogy megcsípjük a pótselejtezőt érő második helyet csoportunkban:

„Az első fordulóban Svájc bebizonyította, hogy a portugálok legyőzhetők. Nagyon jó a csapat, a legjobb játékosaik a topligákban szerepelnek. Ott voltam Franciaországban, amikor az UEFA elemezte az Európa-bajnokságot. Ott kiderült, Svájc volt az egyik legerősebb csapat, szóval pénteken abszolút favoritnak számít ellenünk is.”

Szóval Storck szerint Svájc számít favarotinak, viszont a fogadóirodák azért olyan nagyon sokkal nem tartják nálunk esélyesebbeknek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés