2–0-ra vertük idegenben a letteket, Storck természetesen elégedett.

„Nehéz meccs volt, de már az elejétől kezdve megpróbáltuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, domináltunk, csak egy kicsit jobban ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket. Összességében elégedett vagyok.”

Majd így folytatta:

„A széleken akartunk játszani egy olyan csapat ellen, amely a kontrára fektette a hangsúlyt. Fontos volt, hogy megmutattuk, tudunk futballozni, előre játszani.”

A szövetségi kapitány szerint a csapategység remek, a fiatal játékosok pedig jól teljesítettek. Idén még Andorrával játszunk, természetesen ott is kötelező a győzelem.

A válogatott három meccs után négypontos, a B-csoportot kilenc ponttal Svájc vezeti, hat ponttal Portugália a második, majd Magyarország és Feröer következik. Megvan a válogatott első vb-selejtezős győzelme, de ezért nem kell a körútra vonulni
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.