A Barcelona klasszisának ötösében van néhány meglepetés, de ezek megmagyarázhatóak, és ő meg is magyarázta.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Suárez generációja egyik legjobb kilencese, így érthető, hogy egy médiaeseményen arról kérdezték, ki szerinte a történelem öt legjobb csatára. És mivel nem futballtörténész, olyan játékosokat nevezett meg, akikre felnézett vagy együtt játszott, játszik velük.

Az uruguayinál a top öt a következő:

Lionel Messi, Gabriel Batistuta, Diego Forlán, Ronaldo (a brazil) és Romário.

Messi első helyen nem igazán meglepetés, csapattárs Suárezzel, nagyon jó barátok, Suárez már több alkalommal nyilatkozta, hogy szerinte az argentin minden idők legjobbja. Batistuta a gyerekkori hőse, az ő helye meglepetés lehet, de így már érthető, hogy miért került a listára. Diego Forlánnal együtt játszott korábban a válogatottban, szerinte igazi csapatember, mindenhonnan veszélyes volt a pályán.

Ronaldóról azt mondta, hogy gyors, intelligens, remek befejező volt, gyakorlatilag minden megvolt a játékában, ami egy csatárban fontos. Romáriónál pedig a kapu előtti játékát, a befejezőképességét emelte ki.

(via; Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
45% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem
Hirdetés