A Barcelona Luis Suárez nélkül fog május 27-én kupadöntőt játszani az Alavés ellen.

Suárez az Atlético elleni elődöntő végén kapta meg második sárgáját, vagyis kiállították. Az uruguayi már a meccs után azt mondta, utazott rá a bíró, és még csak szabálytalanságot sem követett el.
Suárez szerint utazott rá a játékvezető, ki akarta állítani

Persze a Barcelona fellebbezett, ami nem éppen úgy sült el, ahogy akarták. Mert Suárez eltiltását nem törölték, sőt még egy meccset hozzácsaptak, mert a kiállítása után nem ment be az öltözőbe – tehát egy meccs helyett kettőt kell kihagynia a csatárnak.

A Barca egyébként hétvégén épp az Alavés otthonába látogat, igaz, most a bajnokságban, és simán benne van egy többgólos katalán győzelem a pakliban. Úgyhogy érdemes hendivel Messiékre fogadni.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában