A magyar férfi kézilabda-válogatott három vereséggel zúgott ki az Európa-bajnokságról, ami nyilván elég kínos, de ami utána jött, az még kínosabb. Válság van!
Ljubomir Vranjesnek, a Veszprém és a válogatott új edzőjének ez az Eb volt az első komolyabb kihívása kapitányként. Egy ilyen torna eleve az, de most még el kellett indítania egy fiatalítási folyamatot is, ami nálunk nem könnyű, mert a fiatalabb játékosok szinte egyáltalán nem játszanak komolyabb sorozatokban, a Veszprém és a Szeged is légiósokra épít.
Ennek tudatában nem is akkora égés kikapni a dánokról és a spanyoloktól, akiktől a legjobb, legrutinosabb generációk is ki szoktak kapni. Mondjuk a jóval alacsonyabban jegyzett, nem épp a BL-ben edződő játékosokkal felálló Csehország elleni sima vereség (27–33) valóban ciki. Na meg az, hogy három vereséggel kellett hazakullognia a csapatnak, holott a magyar férfi kézilabda-válogatott történetében még nem volt olyan világbajnokság, Eb és olimpia sem, amelyen szerzett pont nélkül zártunk.
Aztán jöttek a meccs utáni értékelések, közlemények, amik után nem lennénk meglepődve, ha Vranjes nem sokáig maradna kapitány.
Az MKSZ ezt írta:
„Férfi kézilabda-válogattunk három vereséget szenvedett és nem jutott tovább a csoportjából a horvátországi Európa-bajnokságon, így az alapcélt, a minimális elvárást sem teljesítette. Igaz ugyan, hogy a dánok ellen negyven percen át, a spanyolok ellen pedig mindvégig az Eb szintjéhez és a magyar kézilabda rangjához méltó teljesítményt nyújtott csapatunk, de az élsportban elsősorban az eredmény minősít, ezért mélységesen csalódottak vagyunk.
Csalódást okozott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozása is.
Természetesen azt is mérlegelnünk kell, hogy a régóta szükségszerű, mégis sokáig halogatott generációváltás éppen csak megkezdődött a válogatottnál, ám a csehektől elszenvedett, fájdalmasan egyértelmű vereség utáni pillanatokban ez sem vigasz. A magyarok sajnos nem a pályán, hanem a lelátón voltak a varasdi csoport legjobbjai, köszönet és elismerés ezért minden szurkolónknak. Miattuk még nehezebb szívvel térünk idő előtt haza. A szólamokat mellőzzük, a közeli és a távolabbi jövő rengeteg feladatot ró a magyar kézilabda minden szereplőjére.”
A szövetség mellett játékosok is kritizálták Vranjest, Bánhidi Bence finoman beleállt a kapitányba:
„Meg kell kérdezni az edzőnket, melyik a csapat igazi arca. Minden mérkőzést más felállásban, más taktikai elemekkel játszottunk, úgy gondolom, ez is összezavarhatta picit a fejeket. Ráadásul a fáradtság is szerepet játszott, belső poszton elfogytunk.”
Persze a svéd sem maradt adós, hogy körbeérjen a sárdobálás. Vranjes szerint a válogatt számára valóban reális cél volt a 8-12. hely, majd onnan lépkedjen előre.
„De ahhoz több játékosra van szükség. El tudok érni néhány változást, de nem vagyok varázsló. Olyan játékosokra van szükségem, akik magas szinten, például a Bajnokok Ligájában védekeznek hétről hétre. Tisztában vannak a magyar bajnoksággal, mondják meg, hogy azok, akik a válogatottban védekezésben a pályán vannak, mennyit védekeznek a klubjukban? Ezt-azt meg tudok nekik tanítani, de 10-12 nap alatt senkiből nem lesz jó védekező játékos. Ez ki van zárva.”
Persze ez a saját csapatára is igaz, Ancsin és Ligetvári is epizódszereplő, alig játszanak, ahogy Dzsamali is.
De továbbment és éles kritikát fogalmazott meg kollégáival szemben: fizikálisan gyengék a játékosok.
„Az a véleményem, hogy sokkal keményebben kell dolgozni a klubokban. Nemcsak Veszprémben és Szegeden, hanem mindenhol. Szeretnék majd a beszélni a klubedzőkkel a fizikai felkészítés mikéntjéről, illetve ennek a fontosságáról.
Nem tudom, hogy megy ez most, de azt tudom, hogy, ami most van, az nem elég jó. A top csapatok játékosai egészen más fizikális felépítésűek. Mi a közelükben sem vagyunk. Tíz perc után valósággal meghalnak az oda-vissza rohangálásban, romlik a teljesítmény, a jobb fizikai állapotban lévő csapatok pedig kihasználják ezt.”
Ez a néhány nyilatkozat is tökéletesen mutatja, miért tart itt a magyar kézilabda, amelyet már nemigen nevezhetjük sikersportágnak. És bizony a nőknél sem jobb a helyzet, ők a vébén égtek be. Ott is a légiósokra építenek a dúsgazdag, állami pénzekkel kitömött klubok, de ott is inkább a másikra mutogatnak, minthogy látnák az erdőt a fától.
Pedig nem a külföldi kapitányok dolga, hogy megtanítsák a fiatalokat a szélen játszani, onnan dobni, védekezni, vagy épp nem berezelni egy Eb-meccsen. Ahogy Vranjes is mondta, ezek a játékosok vannak, ebből kell főznie. Egyre inkább azt látni, hogy magyar foci-szindrómában szenved a kézilabda is: pénz van dögivel, miközben vezetői, szakmai válság ütötte fel a fejét.
Itt, a férfiaknál Vranjes, ott, a nőknél Rasmussen fogja elvinni a balhét, mert a kirakatot egyszerűbb átrendezni, mint körülnézni a raktárban meg az üzletben.
(Fotó: MTI / Illyés Tibor)