Korábban már beszámoltunk róla, hogy jó eséllyel mali válogatott érkezik az Üllői útra, most ez hivatalos is lett.

Nagy igazolást jelentett a Fradi, ugyanis egy jó korban és topformában lévő játékost szerzett meg:

a sorozatban negyedik bajnoki címét behúzó FTC szerződést kötött a moldáv Sheriff Tiraspoltól érkező szélsővel, Adama Traoréval.
Adama Traoré és Orosz Pál – fradi.hu

A fradi.hu be is mutatta az új szerzeményt (aki nem összekeverendő a Wolverhampton szélsőjével, aki jelenleg a Barcelonában játszik kölcsönben): a bamakói fiú 2018-ban a francia Metzbe igazolt, ami jelezte tehetségét. Többször is kölcsönadta a Metz, 2019 januárjában az US Orléans, 2020 telén pedig a szaúdi al-Adalah FC lett pályafutása következő állomása. A metzi csapat színeiben az élvonalban nem mutatkozhatott be, a másodosztályban és a Ligakupában két-két alkalommal kapott lehetőséget. Ezt követően, 2021 februárjában végleg hátat fordított a Metznek, és a moldáv Sheriffhez távozott.

Alapemberré nőtte ki magát a moldáv bajnoknál, amellyel a jelenlegi szezonban az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva a főtáblára jutott: a kvalifikáció során négy gólt szerzett Traoré, aki a sorsdöntő, Dinamo Zagreb elleni rájátszásmeccsen kétszer volt eredményes.

A csoportkörben hat meccsen csupán 9 percet nem töltött a pályán, betalált a Sahtar Donyeck és az Internazionale kapujába is.

Mivel a Sheriff csoportharmadikként zárt az azóta döntőbe jutott Real Madrid és az Inter mögött, az UEFA Európa Ligában folytathatta. Traoré betalált a portugál Braga elleni párharc első meccsén, csapata azonban a 2–2-es összesítés után, a tizenegyesrúgások során alulmaradt.

Adama Traoré a nemzetközi kupákban szerzett góljainak is köszönhetően megtöbbszörözte az értékét,

jelenleg 3 millió euróra becsüli az átigazolási ügyekben mértékadó forrásnak tartott Transfermarkt.

A Sheriffben legtöbbször jobbszélsőt játszott, de néhány alkalommal visszavont csatárként is számítottak rá.

Traoré természetesen Mali válogatott is, 2017 óta 41-szer játszott a nemzeti csapatban, ezeken 8 gólig jutott. Az idén januárban szerepelt az Afrikai Nemzetek Kupáján is, ahol csapatával a legjobb 16-ig jutott.

NB I-es szinte abszolút csúcsigazolásnak számít Adama Traoré.

És alighanem elég gyors is:

Ha nem futsz minimum 32 km/h-val, nem lehetsz Fradi-játékos!

Szigorított a Fradi, egy bizonyos gyorsasági szint alatt nem igazol le játékost.

(Fotó:  Stefano Guidi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés