A PSG elleni visszavágó előtt a francia csapatról beszélt a Liverpool magyar játékosa.

A PSG végig dominált a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő párizsi meccsén, de végül annak ellenére kikapott, hogy 27-szer rúgott kapura, míg a Pool mindössze két alkalommal:

Hiába a PSG masszív dominanciája, a Liverpool nyerte a BL-nap szupermeccsét

Óriásit futballozott a PSG, mégis nehéz helyzetbe került.

A Liverpool így kedvező helyzetből várja a keddi visszavágót, a meccs előtt Szoboszlai Dominik egy a Sportalnak adott nyilatkozatában többek között kitért a fővárosi csapatra is:

„Vezetjük a Premier League-et, a Bajnokok Ligájában továbbjutásra állunk, de látták a múlt szerdai meccset…

Nem titkolom, a múlt szerdai Paris Saint-Germain volt a legjobb csapat, amely ellen eddig játszottam – és azért már játszottam jó néhány csapat ellen.

Labdabiztosak, egy az egyben elképesztőek, együtt védekeznek – igazi csapatot alkotnak. Hamarosan kiderül, mire megyünk ellenük a visszavágón. Egy biztos, akkor vagy a világ, vagy legalábbis Európa csapata, ha megnyered a BL-t. Nekünk ez a tervünk.”

– nyilatkozta a liverpooli meccs előtt Szoboszlai.

Ez is érdekelhet:

Öt dolog, amiben a friss angol bajnok Szoboszlai Dominik már most világklasszis

Mondunk öt olyan dolgot, amiben Szoboszlai Dominik már most világklasszis szerintünk. Egyetértesz vele?

Szoboszlait a hónap játékosának jelölték a Premier League-ben

A „Non-stop Szobót” is jelölték a legjobb játékosnak, parádés hónapja volt.

Szoboszlai az újabb gólja után edzőjétől kapott dicséretet

Arne Slot a magyar játékost dicsérte az újabb remek teljesítménye után.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.