Első gólját szerezte az idei bajnokságban Szoboszlai Dominik.

A magyar válogatott csapatkapitánya a Southampton ellen 3–2-re megnyert bajnoki első gólját szerezte, miután egy labdaszerzés után nagyszerű megoldást választott:

Szoboszlai Dominik ballal tekert szép gólt

Megvan tehát a magyar középpályás az első PL-gólja a szezonban.

A meccs utáni interjúban Szoboszlai elmondta, mi hozta meg a gólt:

„A meccs előtt több megbeszélésünk is volt, tudtuk, hogy megpróbálják hátulról kihozni a labdát. Néha jól csinálják, néha azonban hibáznak, most is ez történt. Jó volt a letámadásunk, és ennek köszönhető a gól.”

A Liverpool a győzelme – és a Manchester City újabb veresége – után már nyolc ponttal vezeti a Premier League-et. Erről is megkérdezték a magyar játékost:

„Jó érzés, de még a szezon elején vagyunk. Tovább kell folytatnunk, és nem arra gondolni, hogy a többi csapat hol van.”

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai bekerült a Nemzetek Ligája álomcsapatába

A Whoscorednál a hét és a csoportkör csapatában is ott van a magyar válogatott csapatkapitánya.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.